Sunday, October 10, 2010

Na mostmár tényleg vége a nyárnak

Először augusztus közepén gondoltam, hogy nini bejött az ősz. Aztán váltották egymást az esős és a napos vénasszonyok-nyara hétvégék. Ahogy egyre sötétebb lett úgy egyre inkább igazolódni látszott az elkerülhetetlen dolog: jön a hideg, esős ősz.
Most pedig lassan október közepe és gyönyörű, nyárt idéző napos idő van. Persze korán sötétedik és ebből adódóan éjjel már hideg is.
Egész nap valami régi, ismerős érzéssel küzködtem. Mint amikor gyerekként az utolsó nyári koncertet hallgattuk és tudtuk, az évad vége egyenlő a nyár végével és kezdődik a korai kelés és az iskolai kötöttségek időszaka.

Monday, October 04, 2010

Narancsvidék 2010

Október 3. önkormányzati választások. Valamivel több mint 4 évvel az öszödi beszéd után.

20 éve először sikerült bevenni Budapestet (három kívétel mellett az összes kerültettel és közgyűlési többséggel, főpolgármester Tarlós István).
19 megyei közgyűlés mindegyikében fidesz többség, a szavazatok 50% feletti eredményével. Legjobb eredmény Vas megyében a szavazatok 73%-val, valamint Kecskeméten 79%-kal.
22 megyei jogú városból csak egy azaz egy maradt mszp-s (Szeged, de a közgyűlésben kiegyenlített eredmény).
Összességében, ha tetszik:a Fidesz 9/10-es győzelmet aratott.
Ennél tényleg nem lesz jobb eredmény.