A társas érintkezés során két alapvető emberi szükséglet létezik. Az egyik az ingeréhség (amely a személyiségfejlődés során átalakul elismerés iránti igénnyé) – életben maradásunkhoz ingerekre van szükségünk, elsősorban szociális ingerekre – pár hét magánzárka a legbrutálisabb elitélteket is megviseli. A másik szükségletünk az idő strukturálása, hogy ne unatkozzunk.
Az idő strukturálásának három oldala van: anyagi, társadalmi, egyéni programozás. A magányos egyén kétféle módon strukturálhatja az időt: tevékenységgel és fantáziával. Csoport tagjaként már több lehetősége van: 1, rituálék; 2, időtöltések; 3, játszmák; 4, intimitás; 5, tevékenység. A fenti két szükségletet leginkább az egészséges intim emberi kapcsolat tudja kielégíteni, ezek a kapcsolatok azonban eléggé ritkák. Ennek legjobb helyettesítése, a játszma.
Az ember viselkedésére, megnyilvánulásaira alapvetően hatással van aktuális én-állapota. Három én-állapotot különböztetünk meg: gyermek, szülő, felnőtt. A társas érintkezés során keletkező ingerekre válasz keletkezik. A kommunikáció folyamatos, amennyiben az inger-válasz vonalak egymással párhuzamosak a résztvevők én-állapotai tekintetében (felnőtt-felnőtt, vagy szülő-gyermek), viszont ha a vonalak keresztezik egymást, akkor megszakad a kommunikáció (felnőtt-felnőtt inger szülő-gyermek válasz).
A rituálék külső társadalmi erők által programozott egyszerű kiegészítő tranzakciók sztereotipizált sorozata. Az időtöltés egy adott terület köré csoportosuló, félig rituális, egyszerű tranzakciók sorozata, amelyek célja az idő strukturálása. Az időköz kezdetét és végét rituálék jelzik.
A játszma olyan tranzakciók sorozata, amely meghatározott, előre látható eredmény felé vezet, indítéka rejtett és a résztvevők számára valamilyen előnnyel jár.
No comments:
Post a Comment