Monday, May 14, 2012

Kapitalizmus 4.0


Kaletsky legfőbb mondanivalója, hogy a nagy világgazdasági válság következtében a kapitalizmust nem más fogja váltani, mint a kapitalizmus, mivel az emberi természetnek ez a gazdasági modell felel meg a leginkább. Ezzel együtt a régi kapitalizmust új fogja felváltani; a szerző érvelése szerint a 4.0-s változat. A kapitalizmusok első változata a laissez-faire klasszikus korszaka volt, amely az 1929-es nagy válsággal ért véget. A második, javított kiadás a keynesiánus korszak, amely az 1950-as, 1960-as években példátlan fejlődést eredményezett, majd az 1970-es évek stagflációjában ért véget. A 3.0-ás változatot a monetarizmus képviselte, amelyet ugyan alig két évig próbált ki a világ, mégis (nagyrészt elegáns, a szigorú tudományosság matematikai követelményeinek köszönhetően) meghódította az egyetemi és politikai értelmiséget és mára uralkodó irányzattá vált.
A 2008-09-es pénzügyi válság és annak következményei viszont megmutatták a piaci fundamentalizmusra épülő modellnek a korlátait. A Lehman csőd, amely megroppantotta a világ pénzügyi és gazdasági rendszerét nemcsak a piacok mindenhatóságába és a racionális várakozások matematikai modelljébe vetett hitet oszlatta szét, hanem megmutatta, hogy a kapitalizmusban nemcsak szükséges rossz az állami beavatkozás, hanem a piaci mechanizmussal egyenértékű a szerepe.
Milyen is lesz a 4.0-s kapitalizmus? Egyelőre nem látni pontosan, de az egyik alapvetése lesz az állami beavatkozás szükségességének ismételt felismerése, a keynesi keresletmenedzsment egy új változata. A piaci fundamentalizmus korszaka után a politikai elitnek ismét fel kell ismernie, hogy a makrogazdaság más megközelítést igényel, mint az individuális gazdasági szereplők; a kettő között alapvető eltérések vannak és ami mikroszinten működik, helyes, kívánatos, morálisan elfogadható, az nem feltétlen az makrószinten. Egy jóhiszemű családfő nem gondolhatja komolyan, hogy az adósságválságból még több hitellel ki lehet jönni, viszont makrószinten pont ez lehet a megoldás!
Kaletsky nagyon egyszerű és világos logikával cáfolja a válság éveinek mítikus félelmeit és általánosan hangoztatott konvencióit. Az első ezek közül, hogy a válságot az amerikaiak telhetetlen, felelőtlen hiteléhsége okozta. Kaletsky szerint egyrészt lehetetlen meghatározni egy ideális, minden helyzetre ráillő viselkedési keretet, amelyet felelősnek nevezhetnénk. A felelős viselkedés kontextusfüggő. A nagy válságot megelőző húsz-harminc évben Amerika hozzászokott egy biztonságos, kiszámítható világhoz, amelyben folyamatosan növekedett az életszínvonal, a nemzeti vagyon és bőségesen állt rendelkezésre finanszírozás. Ezzel a történelmi helyzettel (kommunizmus vége, Ázsia bekapcsolódása a világgzadaságba, technológiai forradalom, békeosztalék, globalizáció, hárommilliárd új fogyasztó, példátlanul alacsony infláció és munkanélküliség évtizedei, pénzügyi forradalom) éltek az emberek. A trendek most is megvannak - a világ számos országa köszöni, jól van. A válság oka nem a kapzsiság volt, hanem a washingtoni politika, amely nem értette a pénzügyi rendszer hitelláncolatát. A ciklikus válságban meggyengülő bankokat a piaci fundamentalista ideológia juttatta csődbe.
Ami a félelmeket illeti: a pénzmennyiség növelése nem feltétlenül vezet inflációhoz ha magas a munkanélküliség és kihasználatlanok az ipari kapacitások; a robbanó energiaárak mögött elsősorban a piacok szabályozatlansága áll (mesterségesen magas árak felhajtói az olajba fektető nyugdíjalapok); a saját devizájában eladósodó USA (UK, Japán) nem tud csődbe menni, mert kontrollt gyakorol a valutája felett (amely saját magára vonatkozó követelés - virtuális érték csupán) - csak azok az államok mehetnek "csődbe", akik más által ellenőrzött valutában adósodnak el, főleg ha a hitelezők is külföldiek! Az államadósság - amennyiben belső forrásra épül - nem csökkenti a jövőbeli generációk jólétét, csupán ezen generációkon belül változtatja meg az (adófizetők és értékpapírtulajdonosok közötti) erőviszonyokat. A válság nyomán a nemzetközi kereskedelmi egyensúlytalanságok sem fognak rendeződni, mivel az exportáló országok erősen ragaszkodnak kereskedelmi többletükhöz. A bankrendszer sem fog feltétlenül csődbe menni: az utóbbi évtizedekben számtalanszor szenvedtek súlyos egyszeri veszteségeket a bankok, de bőséges központi banki finanszírozás mellett néhány év alatt újraépítették a tőkéjüket.

No comments: