Monday, March 27, 2006

Ki a magyar mi a magyar?

Tölgyessy értékel. Elteszem magamnak a cikket. Jó lesz visszaolvasni pár év múlva.

A 2006-os választásoknak, könnyen lehet, minden eddigi szavazásnál nagyobb a tétje. A kérdés nem egyszerűen annyi: melyik politikai tömb kerekedik majd fölül, hanem inkább az: hazánk tovább merül-e a népbarát ígérgetés örvényében, vagy számos elvesztegetett év után végre megnyílik az esély a felelős cselekvésre.

A választási kampány nemigen ad segítséget az állampolgároknak a döntéshez. A politikusi állítások végletesen eltávolodtak a valóságtól. Az Európai Unió legveszélyesebben túlköltekező államában a pártok jobbára abban versengenek egymással, melyikük áll elő tetszetősebb adócsökkentési vagy kiadásnövelési indítvánnyal. A szocialisták óriási kommunikációs fejlődésük ellenére többnyire csupán követik a jobboldal mozgását. A Fidesz talán még egyszer sem követett el ennyi baklövést, de ilyen csavarosan kitalált stratégiája sem volt még a győzelemre. Ami baloldalról nézve hibák sorozatának látszik, az sokszor alighanem átgondolt cselekvés.

A jobboldal 1998-as sikerében fontos része volt a polgári közép, azaz a volt SZDSZ, az ős-Fidesz és az antalli centrum szavazóinak. Most viszont Orbán Viktor minden gesztusával, új megjelenésétől kezdve a Fidesz listáinak összeállításáig, egyértelművé tette: nem érdekli a nagyvárosi, nem vallásos, nyugatos polgárosodást kívánó szavazók véleménye. Eddigi politikája egyetlen lényeges eleméről sem óhajt lemondani, sőt tovább erősíti vezéri pozícióját. A baloldali értelmiség ítélete csupán fokozza hitét önmagában, és növeli a jobboldal magjának eltökéltségét. Ám az így elérhető választóközönség elvileg némileg kisebb, mint a kormánykoalícióé. Mégis győzni akar. Tulajdonképpen a kör négyszögesítésére készül, de a magyar politikában még teljesülhet a megoldhatatlan feladvány.

Az ősz végére a szocialisták támogatottsága megközelítette a Fideszét. Orbán Viktor válaszul azonnal elindította választási kampányát. Az ellenzékben eltöltött négy esztendő alatt nagyon különböző utakon, de folyvást a győzelem receptjét kutatta. Módszeresen felmérte az emberek vágyait, és most sorra javaslatokat tesz teljesítésükre. A lényeget illetően tökéletesen tisztában van az államháztartás helyzetével. Ám egyfelől már régóta keresi a közgazdaság-tudomány fő irányának tantételein túllépő magyar gazdasági csoda lehetőségét. Másfelől ismeri a világos mércéit elveszítő társadalom jó részének lelkületét: a valóság elviselhetetlen, a hihetetlen az egyedül hihető. Akarni kell, mert az nem lehet, hogy ne járjon nekünk a nyugati jólét. Hazánkban sokan hiszik, hogy egyszerű állami intézkedésekkel, nagyobb erőfeszítések nélkül, hamarjában jobbra fordulhat életük. A Medgyessy-kabinet kezdeti lépései csak erősítették a közvélemény hitét: igenis lehetséges a bérek és nyugdíjak rohamos növekedése.


Mindnyájunknak el kell menni?


Ugyan jócskán maradt teljesítetlen szocialista választási ígéret, mégis az elmúlt harminc év során most nőtt a legtöbbet az állampolgári fogyasztás. A reálbér, mindent egybevetve, csaknem kétszer gyorsabban gyarapodott, mint a gazdaság. Sokakhoz nem ért el a javulás, mégis az államháztartás bajainak végső oka kétségkívül a növekedésnél sokkalta nagyobb költekezés. Csakhogy az országban alig találni sorsával elégedett embert. A radikális közteher-csökkentési intézkedésekkel megalapozott bőkezű állami juttatások ajánlatával a Fidesz nyomban olyan magasról indította az ígéretversenyt, hogy azt kormányzati pozícióból lehetetlen felülmúlni. A szocialisták feleletként reflexszerűen a realitásokra hivatkoztak, majd látván riválisuk térnyerését, megkísérelték a választói reményeket "igazságosabban" és "megfontoltabban" kielégíteni. Nem először teljesen félreismerve az emberi vágyak természetét, pontosan azt cselekedték, amit Orbán Viktor várt tőlük. Hetekre beszorultak az elfogadhatatlannak érzett valóság védelmezőjének a szerepébe, pedig 1990 óta még senki nem nyert választást, aki a realitásokról próbálta meggyőzni a közvéleményt.

A Fidesz elnöke kormányfőként a magyarok mélységes borúlátását kívánta folytonos akcióival bizakodásba fordítani. Ellenzékben meg, éppen ellenkezőleg, az évszázados panaszkultúrát reméli hasznosítani. A hazai köz- és magánbeszélgetéseknek szinte szertartásos eleme a kesergés a fokozódó nehézségeken. A Fidesz ígéreteivel elszeretni reméli a szocialisták közönségének ingatagabb részét. Depressziókampányával kedvét szegni próbálja a baloldal híveinek. Botrányok keltésével, áttekinthetetlen vitákkal elriasztani akarja a bizonytalanokat. Egyáltalán, minden úton-módon a választási részvétel mérséklésére törekszik. Viszont a politikai direkt marketing nálunk még soha nem látott iparszerű alkalmazásával saját táborát igyekszik hiánytalanul elvinni voksolni. Még azokat az idősebb vagy alacsony státusú embereket is, akik ma még talán nem is tudják, hogy áprilisban jobboldali szavazók lesznek.

A Fidesz harsány fellépésével nem kívánta a baloldal támogatóit is szavazásra ingerelni, ezért elnöke csak a döntő, végső szakaszban jelent meg az alkatának leginkább megfelelő háborús vezető szerepében a küzdőtéren. Ezzel a kampánnyal Orbán Viktor akár meglepő arányban diadalmaskodhat, ám bármikor be is szakadhat alatta a jég. Minden haditerv csak addig lehet ellentmondásmentes, amíg kivitelezője nem találkozik a valósággal. Most olyan bonyolult a Fidesz elképzelése, hogy tengernyi a lehetőség a melléfogásra. Egy-két csillogóan napsugaras tavaszi hét szerteoszlathatja a téli rosszkedvet. A hatékony mozgósításhoz szükséges adatbázis törvényessége erősen aggályos, pontossága kétséges. A milliónyi szavazó kézen fogásához korántsem bizonyos, hogy megvan a kellő számú alkalmas önkéntes. A magyarok túlnyomó többsége hevesen elutasítja a pártok túlságos behatolását intim szférájába. A bármi áron való győzni akarás túlkapásai, és a második szándék örökös napvilágra kerülése már eddig is alaposan kikezdte a Fidesz egyébként is olykor másodlagos frissességű politikusainak szavahihetőségét.

Az Orbán-kormány ideje óta a jobboldal nem állt elő egyetlen igazán átütő új vezetővel sem. Valódi politikai tehetség nem születhet egyedül a vezér rámutatása által. A pártelnök módszeresen törekedett a Fidesz listáit önálló politikai bázis nélküli személyekkel feltölteni. A régieket viszont akkurátusan hátrahelyezte. Döntéseiben alig érvényesült a teljesítményelv. Politikájának legharcosabb védelmezői kerültek néha sokadik helyekre. Csakhogy kiválasztottjaival bajosan tudja érezhetően bővíteni a pártja számára elérhető közönséget. Az új frontemberek némelyike az amatőrök bántó hibáival dolgozik. A régi Fideszben most alighanem általános az érzés: a választások után további kiszorításuk várható. A kegyencelv folyamatos alkalmazásával megsértett politikustársaknak szükségképpen romlik a teljesítményük. A könnyed határozottság helyett sokszor majd kedvetlen agresszivitással állnak a választók elé. Orbán Viktor mindinkább az erőre és az egzisztenciális fegyelmezésre alapozza személyzeti politikáját. Ha a választásokon diadalmaskodik, bizonyára felmagasztosul, ám mit tesz majd, ha veszít, és nem lesz vele az erő? Márpedig a Fidesz frakciójának legalább a kétharmadát eztán is a régiek adják.

A volt kormányfő küldetése 2002 áprilisa óta elsősorban a hagyományos jobboldal intranzigensebb felének lelkesedésén alapszik. A Fidesz mára nagy arányban elszívta az önálló nemzeti radikális politika bázisát. A MIÉP-Jobbik jelöltállítási teljesítménye meg se közelíti korábbi eredményeit. Orbán Viktor fellépésével törzsközönsége magjának igazolta, hogy mindig is a közöttük továbbélő világmagyarázatnak volt igaza. A vezér képes lehet visszahozni a magyar glóbusz szerintük egyedül normális rendjét. Ugyanakkor a Fidesz sosem engedett radikális hívei leghőbb vágyának, és kísérletet sem tett a táborában olyannyira megvetett kormány utcai megbuktatására. Inkább betagozta támogatóit a párt szigorúan felülről irányított, katonás rendjébe, és a választókkal való kapcsolattartás munkájában igyekszik megdolgoztatni őket.

Miközben a Fidesz mindjobban elidegenedett a budapesti és általában a nagyvárosi választók életérzésétől, Orbán Viktor kivételes érzékenységgel aktivizálja a falusi, mezővárosi társadalmak vágyképeit. A kisebb települések lakói számára a hétköznapi életben megszokottabbak a városiakat a Fidesztől sokszor elriasztó nyers uralmi viszonyok. Az utóbbi idők okosabb kormányzati magatartása ellenére az MSZP alig mond valamit a mezőgazdaság kevéssé piacképes részének. Láthatóan nem is igen érti az itt élők érzelmeit. Így sorra kiszorul az agrárvidékek régi baloldali hagyományú választókerületeiből is. A legfiatalabb szavazók közt a Fidesz támogatottsága, az utóbbi időszak visszaesése ellenére is, majdnem kétharmados. Nincsen egyetlen nyugat-európai ország sem, ahol ehhez fogható lenne a jobboldal híveinek aránya. Az MSZP a maga kádernyelvén sokáig mintha a Hold túloldaláról beszélt volna az ifjúsághoz. Ám a Fidesz már jó ideje folyamatosan távolodik a korosztálytól. Ma már a kormánykoalíció képviselte politika a konkrét ügyek jelentős hányadában elvileg közelebb áll a fiatalokhoz. De a Fidesz nem egyszerűen racionális programokat, hanem átélhető világlátást, nemzeti érzelmekkel megtámogatott közösséget, a siker és a felemelkedés személyes példáit ajánlja a harminc év alatti generációnak.

Mára mindkét nagy pártnak kialakult a szilárdan rögzült, a másik számára nehezen megközelíthető bázisa. A szocialisták legbiztosabb közönségét a létező szocializmus negyven évét társadalmi helyzetüktől függetlenül felemelkedésként megélők széles csoportjai adják. Bármennyire nehéz is ezt tennie, egyre jelentősebb arányban az MSZP-re szavaz a polgári közép városi része. A mindenkori kormánypártoknak az évszázadok óta ellenzéki lelkületű országban nem egyszerű választási kampányukat felépíteniük. A változásokba belefáradt közvéleményben a nagyszabású társadalomátalakító reformok meghirdetése könnyen kiválthatná az ellenérdekelt csoportok heves tiltakozását. Az eredményekre való hivatkozás sokszor csak ingerli az elégedetlenségre hajló szavazókat. Négyévnyi kormányzás után már bajos igazán nagyot mondani.

A Fidesz zajos ígéretoffenzívája szinte nem is hagyott teret a szocialistáknak a pozitív kampányra. Így aztán a néhány állítással körvonalazott jövőképen és konkrét ígéreten túl az MSZP ellenfele hitelességének megkérdőjelezésére, az Orbán Viktor visszatérésétől való félelmek módszeres szítására, és a Fidesz bőséges hibáinak meglovagolására alapozza mondanivalóját. Az országot leigázni készülő ellenlábasához képest a baloldal magát a nyugatos értékek legfőbb oltalmazójaként igyekszik bemutatni. Ám eddig nemigen tudta a köztársaság védelmét az állampolgárok személyes gondjaival egybekötni. Nem eléggé lépett ki az őt támogató értelmiség gondolatvilágának korlátai közül. Pedig csak akkor lehet sikeres, ha kijelentéseinek summázatával az elesettebb embereket is megmozgatja. A kormányfőt az MSZP vezetői kevéssé tudják tehermentesíteni. Így túl sok egymással ütköző állítás kimondása marad a listavezetőre. Ismételten megmutatkoznak a szocialisták régi bajai. A párt sokszor megfontolás nélkül riválisa forgatókönyve szerint cselekszik. Olykor képtelen a lényegest a lényegtelentől megkülönböztetni. Változatlanul alig alkalmas állításai sulykolására, bonyolultabb akciók megtervezésére és kivitelezésére, vetélytársa igazán offenzív üldözésére. Meglehet, nem kellően érti a választási részvétel döntő jelentőségét.


Akadna ok váltani


A Medgyessy-kabinet folytatott először huzamosan ténylegesen populista gazdaságpolitikát. Mindent egybevetve, ebben a négy évben született a legtöbb döntés a gazdaság szükségletei ellenére. Számos történés a nyolcvanas évek első felének pangására emlékeztetett. Jó időre állandósult a reform- és döntésképtelenség. A fogyasztás gyarapodása jelentős hányadban eladósodásból és vagyonfelélésből származott. A parlamentáris demokrácia megvédésének ígéretével fellépő koalíció érvényben tartott számos, a Fidesz-kormány idején még az alkotmányosság durva megsértésének nyilvánított megoldást. Vagy Orbán Viktor megállításának szándékával igazolva éppen maga teremtett veszélyes precedenseket.

A kormányfőváltás kétségkívül a cselekvés reményét adta az országnak. Gyurcsány Ferenc törekedett valamiféle egyensúlyt találni a választói igények és az örökül kapott szűkös lehetőségek közt. Pártjában szokatlanul, stratégiai szinten iparkodik megtervezni politikáját. Nyilvánvalóan nagyon más, mint a többi szocialista vezető. Ám eddig jobbára csak a politikai kommunikáció változott. Az elmúlt másfél évben is gyakorta előjött a szocialisták régi tehetetlenkedése. A kezdetben folytonosan új utakat kereső, intellektuálisan is érdekes gondolatokat megfogalmazó miniszterelnök a jobboldal nyomása alatt döntéseiben mind gyakrabban engedett a kádári észjárásnak. Olykor a populizmus terén is igyekezett fölébe kerekedni vetélytársának. A kormány a baloldali eszményekhez közelítette a családtámogatás rendszerét. Ám a 2006-os költségvetésben előirányzott többletforrások pontosan mutatják: alig változtak az MSZP több évtizedes társadalompolitikai preferenciái. Míg a Fidesz a fiatal feltörekvő sokgyerekes családokat igyekezett előnyben részesíteni, addig a szocialisták célcsoportja változatlanul a már beérkezett idősebb generáció. A gazdasági versenyképesség és az igazán szegények helyett az elsőség a fogyasztásé maradt.

A magyarok idáig szerették leváltani kormányaikat, és most is jócskán találhatnak okot arra, hogy ezt tegyék. Ám akkor visszajön Orbán Viktor. A kormánytöbbség 2002-es választóinak egy része, keserédes mosollyal az arcán, távolmaradásával gondolja feloldani a döntéshozatal dilemmáját. Így megbüntetni véli az összes semmirekellő politikust. Pedig ezzel nem tesz mást, mint hogy a nálánál eltökéltebb emberekre bízza a döntést. A szentendrei időközi polgármester-választáson a négy évvel ezelőtti országgyűlési voksolásnál harminc százalékkal kisebb részvétel mellett megduplázódott a Fidesz előnye. Az itt történtek pontosan visszaigazolták a jobboldal reményeit: táboruk nagyobb arányban megy el szavazni.

A rendszerváltás kis párttá töpörödött egykori nagy szervezeteit hasonló helyzetük meglehetősen összecsengő választási kampány felé vitte. Mindketten hevesen ostorozzák a vezető pártok túlzásait, miközben, hogy magukra vonják a közvélemény figyelmét, igyekeznek ők is minél nagyobbakat mondani. A politikusként való megmaradásért kimeríthetetlen energiával küzdő MDF elnök asszonya népszerűségére alapozva akkor nyilvánítja magát valóságos kormányfőjelöltnek, amikor nem lehetetlen, de nem is valószínű pártja öt százalék fölé lépése. Mégis nem lehet kizárni, hogy számos választó nehéz dilemmája elől végül az MDF felé fordul. A sokszoros pártszakadást átélt szervezetet baloldalról folyvást a Fidesz ellen próbálják felhasználni. Az MSZP parlamenti és főleg médiatámogatása nélkül az MDF már alig létezne. Bár majd a szocialistáktól is vesz el szavazatokat, maradék híveinek zöme stabilan jobboldali identitású. Így aztán nem csoda, hogy vezetője mindent megtesz azért, hogy ne kelljen 2006 áprilisának végső kérdéséről egyenesen nyilatkoznia.


A kicsik sem szebbek


Az MDF kampánya azonban legalább adekvát ellenzéki helyzetével. A szabad demokraták mondanivalója ezzel szemben sokszor gyengíti a már bő évtizede koalíciós partner MSZP állításainak erejét. Az SZDSZ adócsökkentési indítványai az átlagválasztó számára akár a Fidesz tb-járulék-kurtítási javaslatait is hitelesíthetik. Az önálló kezdeményezés és a vezető kormánypárttal való összhang megfelelő arányát az SZDSZ nemrégen látszik csak megtalálni. Fellépésének megbízhatóan megfontolt méltóságot továbbra is döntően csupán az elnöke ad. A látványosan tevékeny gazdasági miniszter csatlakozása dinamizálta arculatát, ám továbbra se igen képes kivonni a frontvonalból okkal vitatott politikusait. Az önálló szervezetként való megmaradást mindenek elé helyező szabad demokraták ennek az utóbbi években olykor illúziónak bizonyuló céljuknak a védelmében a szorosabb választási öszszefogás elvetésével történelmi léptékű kockázatot vállalnak. Ám bejutási esélyeik lényegesen jobbak, mint az MDF-é.

A kis pártok éppúgy részesei a hibás populista politikai szerkezetnek, mint a nagyok. A szemben álló közéleti blokkok egyre inkább egymás hibáiból élnek. A választók jelentős részét a másik oldal győzelmétől való félelem viszi el szavazni. 1989-90 fordulóján pártjaink jobbára a közvélemény előtt jártak. Most meg már jó ideje hátramozdító hatások érik az országot a politikából. Még egypár ilyen év, és mindjobban külső versenytársaink mögé kerülhetünk. Ma még teljesen bizonytalan, melyik oldal nyeri a választásokat, ám bárki lesz is a miniszterelnök, ugyancsak nehéz helyzetben kezd kormányozni. A magyar államháztartás az idén több mint egyhavi kiadásával költ többet, mint amekkorák a bevételei. A gondok megoldásához nyilvánvalóan sokszor pontosan az ellenkezőjét kellene tenni, mint amit a pártok ma hangzatosan megígérnek.

Az elosztásközpontú, komótosan mozduló szocialisták eddig még mindig meghozták a legszükségesebb döntéseket a közvetlen pénzügyi válság előtt, de mélyebb reformokkal rendszerint csak akkor kísérleteztek, ha már minden más lehetőséget kipróbáltak. Orbán Viktor kormányzása első három évében példamutatóan rigorózusan kézben tartotta az államháztartás kiadásait. Ám most különösen sok, cselekvőképességét akadályozó cöveket vert le kampányában. Hivatkozhat elvileg majd a feltételezettnél rosszabb örökségre, ám szavahihetőségének elvesztése nélkül nem adhatja fel nyomban összes ígéretét. A legtöbbet sulykoltakat teljesítenie kell. Az ország hitelezői azonban bajosan támogatják pénzükkel, a jelenlegi kamatok mellett, azt a valószínűtlen feltevést, amely szerint a radikális társadalombiztosításijárulék-csökkentés következtében megugró gazdasági növekedés és foglalkoztatás hamarjában bőséges forrást teremt majd a hiány finanszírozására, sőt többletkiadásokra.

A populizmus poklának a mainál sokkal mélyebb bugyrai is akadnak. Előfordulhat: egy súlyosabb forintválság kényszeríti ki a gazdaságpolitikai fordulatot. Ám amennyiben az új kormány nem akarja végigkínlódni négy évét, bölcsebben teszi, ha idejekorán cselekszik. A megoldásra nincs csodaszer. Az államapparátus karcsúsítása alig több mint aktuális politikai szólam. Természetesen igencsak szükségünk lenne a mainál hatékonyabb közhatalomra, de egyedül általa valóban tetemes közvetlen megtakarítás korántsem származhat. Lehetetlen csupa szeretnivaló lépéssel kikászálódni a bajokból.


Súlyos a terhük


Mindkét oldal legelkötelezettebb híveinek hitével szemben a magyar politika drámájában nem romantikus regények hősei, gáncs nélküli bajnokok és szörnyűséges gonosztevők a főszereplők. Pártjaink messziről jönnek, és magukkal hurcolják az elmúlt évszázad roppant megpróbáltatásainak összes következményét. 1989-hez képest alighanem a szocialisták változtak, fejlődtek a legtöbbet. Már a sokadik összetételű vezetés tevékenykedik a párt és az ország élén. A szervezet a maga nehézkes módján folyvást idomul a körülményekhez. Idősebb generációja sokáig ugyancsak igazolni igyekezett, hogy van olyan demokrata, mint a rendszerváltó pártok emberei. Ám a kormánypárti értelmiség hiába álmodik magának európai baloldalt, az MSZP legtöbb reflexe továbbra is a Kádár-korszakból jön.

Történelmünk kanyarjai folytán a két évtizede még diktatúrát működtető, kisemberek kispolgári felemelkedésén ügyködő káderpárt lett az új magyar kapitalizmus egyik úttörője és a hazai parlamentarizmus oszlopa. Érhető hát, ha minden átalakulása ellenére ugyancsak felemás egész létezése. Az MSZP mai tényleges vezetőjének életútja szabályosan megtestesíti a jobboldal számára az egyszerre nagytőkéssé és demokratává átöltözött "kommunistát". Gyurcsány Ferenc a pártelit akarata ellenére, biztos szervezeti háló nélkül, utolsó reménységként került magas hivatalába. Roppantmód akarja a sikert, merész újításokról beszél, de a szűkös költségvetési lehetőségek és a behatárolt politikai felhatalmazás keretei között gyakran meglehetősen ad hoc módon cselekszik. Csak a választások után tudhatjuk meg, valójában mekkora politikai tehetség is az MSZP listavezetője.

A hagyományos magyar jobboldal iránti kérlelhetetlenségétől vezetve az SZDSZ tartósan a nálánál sokkal hatalmasabb MSZP mellé szorult. Jellegadó személyiségei színezték, időnként korrigálták a baloldali koalíció politikáját. Folyvást nevelgetni, irányítgatni remélték a szocialistákat, ám értelmiségi mindent jobban tudásukkal gyakran csak maguk ellen keltettek partnerükben dacos ellenérzéseket. A párt emberei túl sokszor bizonyultak kevéssé alkalmasnak a hatékony kormányzati cselekvésre, vagy ami még rosszabb, doktriner megoldásaikkal csupán ellenfeleket szereztek a mégoly szükséges változtatásoknak is. Az SZDSZ kiesésével azonban tovább gyengülnének a polgári politika egyébként sem kellően erős pozíciói.

A Fidesz Köztes-Európa legnagyobb jobboldali erőkoncentrációját teremtette meg a hajdani Ellenzéki Kerekasztal többi pártjának kudarcai után, alig néhány év alatt. Csaknem minden párttöredéket maga alá gyűrt, ám a hagyományos jobboldali eszméket elfogadta olyannak, amilyennek találta, kísérletet se nagyon tett bölcsen körültekintő felfrissítésükre. Ezzel azonban több tekintetben átengedte a baloldalnak a nyugatos polgárosodás ügyének képviseletét. A szerves mozgásában durván megszakított konzervatív gondolat érthetően megragadt a trianoni tragédiánál. Máig nem fogadja el teljesen sajátjának a modern kapitalizmus és tömegdemokrácia viszonyait. A magyarság örök értékei hordozójának látva magát, idegenkedik a többségi választás és a piaci teljesítményelv érvényesülésétől. Váltig a Nyugat rendje ellenében és nem azon belül szeretné érvényesíteni a nemzeti érdekeket. Orbán Viktor az erőt méltányolva kormányfőként általában készséggel tett eleget a külső hatalmak és a befektetők elvárásainak. Pontosan tudja, hogy hazánknak igazodnia szükséges a piacgazdaságok világához, mégis a dualizmus kori függetlenségi politikát idézve felhasználja, gyakorta maga is szítja a nyugatellenes dacot.

A jobboldal által igencsak nem kedvelt tömegdemokrácia a Fidesz kormányzása alatt érkezett el végérvényesen hozzánk. Egyetlen magyar párt sem alkalmazza olyan tudatosan a kereskedelmi televíziózásban kialakult módszereket, mint épp a Fidesz. Orbán Viktor megértette, hogy a választásokat az átlagemberek magatartása dönti el. Nem csupán megtörte a baloldali véleményirányítók sokáig szinte teljes valóságértelmezési monopóliumát, hanem véglegesen elvette a közvetlen politikaformálás lehetőségét az értelmiségi fórumoktól. Nem csoda hát, ha annyira nem kedvelik a hajdani reformértelmiségben. Csakhogy itt nem állt meg, hanem parlamentáris kormányfőből a még strukturálatlan korai tömegdemokráciák populista politikai vezérévé változott.

2002 nyarától már nem volt igazán ura önmagának, a választott-elfogadott szerep igényei húzzák-vonják előre. Mélységesen elkötelezett hívei Orbán Viktor akaratát minden további nélkül azonosítják a haza érdekével. Pedig mára jókora az ellentét politikájában a szavak és a tettek között. A nyolcvanas évek fiataljaként úgy nőtt fel, hogy az eredmény mindig igazol. Az emberek és a közösségi hitek eszközök. A szabályok és szokások nem állhatnak a siker útjába. A baloldali értelmiség 1993-94-es össztüzének tapasztalatai tovább szilárdították meggyőződését: háborús helyzetben szinte minden megengedett. Az ellenséges véleményvezérek sem ismernek becsületet, és egyébként is, eddig minden valamirevaló jobboldali erőt démonizáltak.


Árnyékos oldalon


2002 nyarán a Fidesz elnöke minden bizonnyal úgy vélte: kormányfőként leginkább abban hibázott, hogy nem volt elég kemény. Bármit gondol most, választási győzelme esetén csak annyira lehet az egész ország vezére, amennyire a hatalommegosztás többi intézménye, a közvélemény és a tágabb külvilág megengedi neki. Hazánk a választási eredmény által nem lesz egyszerre Oroszország, hanem ott marad, ahol eddig is volt, Ausztria és Ukrajna között. Ha Orbán Viktor radikálisabb változatban ott folytatná kormányzását, ahol abbahagyta, jó eséllyel ismét elbukik a következő választásokon. Valóságérzékelése már nem a régi, és környezetében is elsorvadtak a visszacsatolás lehetőségei, mégis minden jel szerint van annyi realitásérzéke, hogy a legveszélyesebb vállalkozásoktól visszariadjon. Most ígér, mert vissza akar kerülni a hatalomba, aztán majd meglátja.

Ám, ha ezzel a politikával győzni lehet, az szabályos biztatás arra: így tovább. A valóság érdektelen, az emberek irányításra vágyakozó gyermekek. A szinte kezelhetetlenre nőtt költségvetési hiány következtében azonban a következő kormány már nem ülhet rá a gazdasági növekedés eredményeire. További esztendők már nem veszhetnek el. Az országnak új hajtóerőre, ehhez jelentős reformokra van szüksége. Ami pedig aligha lehetséges a populizmus rendszerré válása közepette. Éppenhogy távolodnunk szükséges ettől a sokszorosan tapasztalt veszélyes hatalmi szerkezettől. Erre ma akkor látszik jobb esély, ha Orbán Viktor nem kap többséget áprilisban.

Nincsen olyan nyugat-európai politikai váltógazdaság, ahol egy volt miniszterelnök két kudarc után még egy harmadik lehetőséget is kapna a bizonyításra. Erre csupán térségünkben akad példa: itt előfordult már, hogy bukott kormányfő lelkes hívei élén újra és újra próbálkozik, de már ott sem a hajdani miniszterelnök pártja az ellenzék fő ereje. A politikusok győzni akarnak, ha most a választók megintik őket túlkapásaikért, legközelebb már felnőttebbnek fogják tekinteni a közvéleményt. A Fidesz kudarca a magyar jobboldal eminens érdekévé tenné eddigi politikája teljes újragondolását. Mert ha erre nem képes, az a szocialisták tartós kormányzását jelentheti.

Orbán Viktor sokszor inkább ráérez az emberek gondolataira, mint a társadalom tudós kutatói. Ám már jó ideje a magyar lélek árnyékos oldalára alapozza politikáját. A nemzetkarakter régi jellegzetességeit: az örökös nagyotmondást, a délibábos reménykedést és a sültgalamb-várást, a személyes felelősség hárítását, a megoldást kívülről, felülről váró vágyakat, a sérelmi magatartást igyekszik módszeresen aktivizálni. A nemzeti hiúságra, az ebből fakadó önáltatásra, az irigységre és a másik magyar elleni "agyarkodás" régi ösztönére épít. A siker érdekében pontosan azt teszi, amit annak idején oly erővel bírált Széchenyi István, és a két világháború közt bölcsen taglalt Szekfű Gyula. Amelynek politikai következményeitől annyit szenvedett Tisza és Bethlen István, Teleki Pál.

A választásokon kiderül: milyen a magyar az ezredfordulón. Mekkora a helye az állampolgárok fejében a tények tiszteletének, a megfontolt mérlegelésnek.


A végéröl nem maradt le a Népszabadság vélemény rovatában kötelezö a primitiv és otromba, buta és populista, anti-européer jobboldali vezetöbe való lábtörlés.
Roll

No comments: