Hatalom

Nálunk járt a hiperhatalom.

Az igazi pestiekben nosztalgia támadt...annak idején Brezsnyev elvtársnak is volt saját sávja...a várost órákra teljesen lezárták...az utvonal menti házakat végigjárta a titkosszolgálat...szépen megkérték a lakókat, hogy "ne hirtelenkedjenek", mert a "fiúk hamar használják a fegyvereiket"...mit tehet a nép...leállítja motorját a 32 fokban és vár...



A hatalom édes. Akik a közelébe kerülnek megszédülnek. De legalább rettenetesen jól érzik magukat. A testbeszéd árulkodik. Van aki csak rémülten bólogat. Van aki annyira nagyképü, hogy miközben 'vele' beszél, nem 'rá' néz. Szóval a szuperhatalom ostoba cselekvésre késztet.



Nagy várakozások voltak. Hallani lehetett, hogy 'ö' valami nagy bejelentésre készül. Rossz nyelvek a negyedik világháborút emlegették. Aztán jött a beszéd: udvarias, de tartalmatlan ömlengés. A hatalom birtokosa is megszédül. Néha észre sem veszi mekkora aránytévesztéseket követ el. Beszél a "lerombolt Irak" újjáépítéséröl. Senki nem teszi fel a kérdést: ki rombolta le? Aztán beszél arról, hogy az irakiakat megihleti a magyar példa (kétlem, hogy tudnáknak egyáltalán rólunk)...majd hirtelen fordulattal idéz Petöfitöl. Igen attól a nagy magyar költötöl, aki a megszállók elleni felszabadító harcban vesztette életét (Muqtada al-Sadr)...elég fajsúlyos tévedés, de mindegy, az amerikai beszédíró is emberböl van, ö is fáradt a sok repüléstöl. A 'társadalomnak' meg mindegy. Aki a Citadellán élöben nézte a beszédet...már eleve attól el volt ájulva, hogy a szuperhatalomhoz ilyen közel van...A hüséges riporterek pedig hosszú nyelvcsapásokkal...akárcsak a régi szép idökben.

A történelmi beszéd elmaradt. A látogatásnak PR értéke volt. Idejött, biztatott, port hintett, aztán hazament. A magyar diplomácia meg el van ájulva. Kis ország - kis sikerek.

PS: még képeket!