Horváth Gyula

A 20 század utolsó negyedében alapvetö változások zajlottak le Európa gazdasági terében. Centrumrégiók hanyatlottak, mások felzárkóztak, összefüggésben a globalizációval és a posztindusztriális társadalom kialakulásával.

A század közepén indított nagy állami regionális felzárkóztatási programok (UK, vagy a Mezziogiorno program) sikertelenségének okai sokfélék: erös pártpolitikai determinációjuk figyelmen kívül hagyta a gazdasági ésszerüséget, föleg a nagyvállaltokra koncentrált, amelyek a kevésbé hatékony, környezetszennyzö vállalati folyamataikat telepítették a fejletlen régióba. Így a felzárkózés helyett monokultúrás, egy-egy ágazat konjunktúrájától és a központ fejlesztési-értékesítési döntéseitöl függö régiók felzárkózása csak átmeneti jelenség.

A 20. század utolsó negyedében a fejlödés új hajtóeröi jelentek meg. Háttérben a globalis kapitalizmus versenyfeltételeinek változása áll: a verseny nem az árakban, hanem a minöségben, a hatékony technológiában, vállalati szervezésben folyik. Meghatározó ebben a versenyben a kreatív ember, a kutatás-fejlesztési képesség, a vonzzerö, amely a képzett agyakat egy térségben összegyüjti.

A sikeres felzárkózás több régiónak is sikerült: Kelet-Írország, Dél-Németország, Rhone-Alps, a Harmadik Olaszország eredményei átalakították Európa gazdasági térszerkezetét. A centrum ma nem a francia-német-belga-angol tradícionális centrum, hanem egy félkörív, egy banán alak. A sikeres példák nem modellkövetés, hanem saját modell építés eredményei, de közös pont, hogy a kiinduló alap az új versenyfeltételeknek, új hajtóeröknek való megfelelés. A centrumba kerülés egyelöre túlzottan ambíciózus cél lenne az új tagállamoknak, ezért a saját modell építése helyett jelenleg a felzárkózás van napirenden.

A felzárkozó régiókat a következö tényezök jellemzik:

• versenyképes gazdasági szerkezet (a monokulturás nagyvállalati szerkezet sérülékeny - ez a leszakadó nehézipari belga, angol, német régiók tanulsága - a felzárkozó régió jellemzöje az ágazati és szerkezeti diverzifikáció: néhány nagyvállalat mellett sok, egymással kapcsolatban álló, innovatív kis és középvállalat)
• megközelíthetöség (jó úthálózat fontos, de alapvetö a régió légi megközelíthetösége)
• innováció (a régió kis és középvállalatainak folyamatosan új piacok, új technológiák keresésével kell foglalkozniuk - a K+F kiadások 60%-át alkalmazott, vállalati kutatásra célszerü fordítani)
• tudásközpont kutató egyetemmel (a régióknak képesnek kell lenniük a meghatározó kutatás-fejlesztési tevékenységre; ehhez a legtermékenyebb inkubátor a régió gazdasági és társadalmi szükségleteit figyelembe vevö képzési és kutatási strukturát müködtetö egyetemi központ)
• üzleti szolgáltatások elérhetösége (a centrum törekvése, hogy a magas jövedelemtermelö szolgáltatásokat megtartsa; azok a régiók maradnak le, ahol nincsenek alapvetö üzleti szolgáltatások - marketing, pénzügyek, design, K+F, HR...)
• gazdasági tér nemzetköziesedésének való megfelelés (exportáló vállalatok, nemzetközi kereskedelmi, kutatási, tudományos, oktatási, szállítási, pénzügyi hálózatokhoz való csatlakozás; a verseny nemzetközi értékelése, mérése; ebböl adodóan az életfeltételek - életminöség komlpex alakulásának - nemzetközi standardokhoz való igazítása)
• regionális fejlesztési autonómia (a régióknak képesnek kell lenniük mobilizálni belsö eröforrásaikat; ez csak akkor lehetséges, ha a gazdaság regionális feltételeit a régiók maguk határozhatják meg. Ezek: infrastruktura, ipari adottságok, háttéripar, piacra jutás feltételei és ezek emberi, információs és szervezeti háttere)
• nemzeti függés helyett interregionális kooperáció