Nagyon érdekes volt. Beszélt a transzatlanti kapcsolatok fő ellentmondásairól - többek között a valóság és a retorika között húzódó mély ellentétről. Miközben a közbeszédet uralják a partnerségről, egyenlőségről szóló kijelentések a valóságban Európa függő helyzetben van Amerikától.
A transzatlanti viszony két magas prioritású kérdésköre: 1, parancsnoki rendszer; 2, haditechnológia. Ami az elsőt illeti, a NATO parancsnoki rendszerét az amerikai hadsereg európai hadszíntérre felállított parancsnoki struktúrája dominálja. A NATO parancsnoki rendszerében szélsőséges egyenlőtlenség van: a tapasztalatok szerint a ténylegesen végrehajtott, műveleti NATO parancsok végig egy amerikai parancsnoki láncon futnak keresztül, amelyben a végső döntő szó a pentagonban vagy a Fehér házban van.
A második kérdésben is egyértelműen aszimmetrikus a helyzet: miközben az amerikaiak szabadon bevásárolhatják magukat európai vállalatokba, addíg az óceán másik oldalán kettős ellenőrzési mechanizmus van. Egyrészt a stratégiai cégeiket védik a külföldi kivásárlásoktól, másrészt ha a felvásárlást engedélyezik is, a külföldi tulajdonú vállalatnak szigorú biztonsági követelményekkel kell az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket szolgálni - vagyis a cégvezetés csak amerikai lehet, érzékeny technológiát nem vihet ki, külföldi országgal szinergiákat nem építhet ki. Vagyis: amikor európai cégek amerikai hadiipari vállalatot vesznek, azzal nem európa technikai bázisát építik, hanem az amerikai ipart finanszírozzák - az amerikai közbeszerzéseken keresztül maguk is amerikanizálódnak!
A transzatlanti viszony rámutat Európa stratégiai hiteltelenségére: a biztonsági függést párosítja az erő elvetésével - azaz képtelen hitelesen saját érdekeit megvédeni.
NATO-ról: a NATO-t két részre kell bontani. Egyrészt az atlanti szövetségre, amely 1949-ben jött létre - ennek tagja mindenki - és a szövetség szervezetére, a tulajdonképpeni NATO-ra, amely szervezet 1989-ig arról szólt, hogy az amerikaiakat bevonja európa védelmébe, 1989 óta pedig épp fordítva arról, hogy bevonja az európaiakat a globális amerikai stratégia finanszírozásába.
A függő helyzet az európai demokráciát is aláássa. Amennyiben a demokráciát azzal a népszuverenitással azonosítjuk, amelyben a szuverenitás az állampolgárok szabad választójogában testesül meg, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy a stratégiai függésünk következtében ez a népszuverenitás a valóságban nem érvényesül!
Európának fel kell fognia, hogy önálló védelmi képességek nélkül politikája hiteltelen, mozgástere beszűkített, politikai rendszere nem a népszuverenitásra épül. Mindaddíg amíg az európai védelmi politika hiteltelen, a transzatlanti kapcsolatok konfliktusokkal és félreértésekkel terhesek lesznek - hiszen az amerikai politika számára teljesen legitim érdek, mostani domináns pozíciójának megőrzése.
Kupchan, Cooper, Floworth
No comments:
Post a Comment